Adventi vásár



Ebben az évben tartottunk először bölcsődénkben adventi vásárt a szülők részére. Amikor felvetődött az ötlet, a kolléganőkkel megbeszéltük, hogy erre az alkalomra ki mit fog készíteni. Kiválasztottuk a helyszínt és a dátumot. Mindenki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, hiszen itt az volt a lényeg, hogy saját kezű alkotások készüljenek. A nagy nap előtt sorra hozták a kisgyermeknevelők a szebbnél szebb karácsonyfadíszeket, asztali dekorációkat, ajándéknak valókat, és természetesen a harapnivalókat.

Az adott napon nagy igényességgel előkészítettük a terepet, ahová elhelyeztük a portékáinkat. Igazi karácsonyi hangulatot teremtettünk. Az asztalokon felsorakoztak a mézeskalács csomagok, festett kavics nehezékek, textil szaloncukrok, torta csipke angyalkák, szalvéta technikával készült ajándékok, toboz függők, gumi karkötők, papír angyalkák, aminek közepébe cukor volt, kávészemes hűtő mágnesek, és a nyalánkságok.

A legnagyobb sikere a gyermekek körében, a zsákba macskának volt. Ezekhez délután pótlást is kellett készítenünk. A szülők többsége reggel csak megszemlélte a kínálatot, de volt, aki vásárolt is belőle. Olyan is akadt, aki kérte, hogy tegyünk el neki valamit délutánra. Az igazi forgatag délután volt. Ebben nagy örömmel vettek részt anyukák, apukák, nagyszülők egyaránt. Sokan vásároltak gyermekeikkel együtt ajándéknak, vagy csak maguk részére. A Felhő csoportból az egyik anyuka megvett egy kis tálca süteményt azzal a céllal, hogy osszuk szét az ebéd után desszertnek.

Mindent összevetve a szülőknek, gyerekeknek és kisgyermeknevelőknek is tetszett a nem mindennapi kezdeményezés. Többen fejezték ki tetszésüket a dekoráció és a kínálat ötletességével kapcsolatban.


   Tihanyi Márta

kisgyermeknevelő